A SZÖVŐ

Vannak, akik hidakat építenek a folyók fölé. És vannak, akik láthatatlan szálakat szőnek világok között. Az energia szövője nem birtokol semmit, csak mozgatja az erőket, és nem kívánja irányítani az áramlásukat. Csupán figyel, mozgásban van, jelen van, mint a pókháló a hajnali homály sarkában, amely egyszerre kapcsolódik az éghez és a földhöz.

Hiszem, hogy minden ember egy szövő. Minden gondolat egy fonál. Minden érzés egy rezdülés. Minden kimondott szó egy újabb lerakott minta a lét szövetében. A kérdés csupán az, hogy tudatosan alkotjuk-e ezt a mintázatot, vagy hagyjuk, hogy a múltbéli személyiségből fakadó sebeinek szálai vezessenek bennünket.

Talán ugyanaz a végtelen tudat, amely a csillagokat mozgásban tartja. Talán ugyanaz az ősi intelligencia, amely a magból fát, a folyóból tengert, az emberből pedig történetet formál. A régi hagyományok más-más néven ismerték ezt az erőt.

Nem különálló lények vagyunk egy közömbös univerzumban. Az örökkévalóság önmagát tapasztalja bennünk. Mi pedig minden lélegzetvétellel bepillanthatunk az ég emlékezetébe, a feltétel nélküli szeretetbe.

A szövő egy állapot, melyben emlékezni kezdesz arra, hogy a látható mögött mindig ott mozog a láthatatlan. Amikor felismered, hogy minden találkozás, minden veszteség, minden öröm egy nagyobb valóság része. Amikor ráébredsz, hogy nem kívül keresed a lehetőségeket, hanem te magad vagy az út, a lehetőség.

És talán ekkor érted meg, hogy nem azért vagyunk itt, hogy uraljuk a világot. Azért vagyunk itt, hogy tudatosan beleszőjük a szeretetet, a megmutatkozó bölcsességet és a jelenlét kacifántos fonalait az örökkévalóság mindet átható szövetébe.

An'anasha
Ambarees